Pákolitz
Könyvtárunk története

Pakson a település első könyvtára a Casino könyvtára volt. A XIX. század második felében sorra alakultak a különböző társadalmi rétegek könyvtárai, olvasókörei. A legjelentősebbek közülük a Paksi Polgári Olvasókör és a Népkönyvtár. A közkönyvtárak mellett jelentős volt ebben az időben Nóvák Sándor, a Daróczi, az Erdélyi és a Klein család magánkönyvtára is.
1945 után a kultúrotthonban, az ipartestület épületében létesült kölcsönzőhely. 1949-ben a Népkönyvtári Központ ajándékával, 1951-ben a szekszárdi körzeti könyvtár letétével gyarapodott a gyűjtemény.
1953. október 15-én (minisztertanácsi határozat alapján) alakult meg a településen a Járási Könyvtár, amely a mai Szent István tér 4. sz. alatt működött. Helyét azonban hamar „kinőtte”, hiszen állománya 2248 kötetről 5 év alatt a duplájára nőtt, 1965-ben pedig már megközelítette a tizenötezret.

A régi könyvtár épülete

A községi tanács megvásárolta és könyvtárrá alakítatta a volt zsinagógát, ahol 1968 óta várja olvasóit a Városi Könyvtár. (A zsinagóga 1785-ben épült, homlokzata 1908-ban készült el Hirschinger István tervei alapján.) Az átalakítás után a kétszintes épület földszintjén kapott helyet a gyermekkönyvtár, az emeleten a felnőtt könyvtár.

Az épület zsinagógaként és könyvtárként

1979-ben adták át a lakótelep egyik iskoláját, mely ma II. Rákóczi Ferenc nevét viseli, és itt kapott helyet a városi könyvtár gondozásában egy színvonalas állománnyal rendelkező iskolai, egyben közművelődési könyvtár is, Kínálgató Iskolai és Gyermekkönyvtár néven. 2023. július 1-től fenntartóváltás miatt már nem a városi könyvtár tagkönyvtára, nyilvános könyvtári funkciója megszűnt.

2002-től számítógépes nyilvántartással és kölcsönzéssel áll olvasói rendelkezésére.
2003-ban a könyvtár felvette a paksi születésű költő, Pákolitz István nevét.
Könyvtárunk rövid történetéhez hozzátartozik, hogy 2009 óta felújítottuk tizenegy kistérségi könyvtár állományát és segítettük kölcsönzését.
2012. nyarán a szomszédos raktár épülete felújításra került, és szeptember 1-én a gyermekkönyvtár átköltözött.

A városban jelentős kulturális szerepet betöltő könyvtár nemcsak könyvkölcsönzéssel foglalkozik, hanem író-olvasó találkozóknak, előadásoknak, kiállításoknak is helyet ad, kiadványokat jelentet meg.

A gyermekkönyvtár új épülete

2014-ben megújult könyvtárunk homlokzata

Gutai István beszéde a könyvtár 50. születésnapján

A zsinagóga épületét
dr. Hanol János helytörténész mutatja be
a TelePaks Médiacentrum
Az eltűnt városkép nyomában
című magazinműsorában.

Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy weboldalunk működéshez szükséges munkamenet cookie-at alkalmaz. Ezen cookie-k kezelése az adatkezelő jogos érdeke (GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont). A működéshez szükséges cookie-k segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés.

Ezen kívül statisztikai cookie-k segítenek abban, hogy elemezni és megkülönböztetni tudjuk weboldalunk látogatóit. Ezt azonban csak akkor tesszük, ha Ön kifejezetten hozzájárul munkánkhoz, weboldalunk folyamatos fejlesztéséhez. A statisztikai cookie-at a jelölőnégyzet kipipálásával tudja elfogadni.

Bővebb tájékoztatásért kérjük olvassa el Adatvédelmi tájékoztatónkat!
Működéshez szükséges cookie-k
cookies-accepted
Ebben a cookie-ban tároljuk, hogy milyen típusú cookie-kat fogadott el.
PHPSESSID
Munkamenet adatokat tartalmazó cookie. Oldal bezárása után ez a cookie megsemmisül.
Statisztika cookie-k – Hozzájárulok
_gat_gtag_G_2P6SRHD4LS
Ezzel a Google Analytics jelöli saját magának, hogy az analitikai mérés aktiválva van.
_ga
Ezzel a Google Analytics az oldal látogatóit különbözteti meg.
_gid
Ezzel a Google Analytics az oldal látogatóit különbözteti meg.
Cookie beállítások
Megszakítás
Share via
Copy link
Powered by Social Snap