
Az már önmagában becsülendő, ha a szelektíven gyűjthető hulladékot az arra kijelölt hulladéktárolókba dobjuk, azonban akad egy még tudatosabb módja annak, hogy hogyan bánjunk a háztartásunkban felhalmozódott szeméttel. Agnes Hsu háromgyermekes anyukaként már igen korán szembesült azzal, hogy a gyerekek finommotoros és kognitív képességeiket a különböző játékok révén milyen jelentősen lehet fejleszteni. Ha azonban már a játék elkészítése is része a játéknak, nem a boltban kapható kész termékeket adja a gyerekek kezébe, még kreatívabbá lehet tenni a kicsiket. A jelen kötet ebben nyújt gyerekeknek és a szülőknek segítséget, belőle olyan játékos projekteket ismerhetünk meg, amelyekhez nincs másra szükségünk, csupán a már eleve kidobásra ítélt hulladékra: kartonpapír-dobozok, WC papír gurigák vagy éppen a tejesdobozok felhasználásával mókás játékokat lehet megalkotni. A könyvbe felvett 50 szórakoztató és tanító jellegű tevékenységet a szerző 3 és 6 éves gyerekeknek ajánlja.