Miközben Európában a közelmúltban is sorra jelentek meg olyan szakácskönyvek, amelyek egy vagy több francia, olasz, német szerzetesrend receptjeivel, étkezési szokásaival ismertetik meg az olvasót, magyarul ilyen még nemigen született. Illetve egy mégis: az 1680-1690-es évek fordulóján a csíksomlyói ferenceseké, de azt Misztótfalusi Kis Miklós a nyomtatott kiadásban már nem a „becsülletes egyházi rendek”, hanem a „becsülletes közrendek” figyelmébe ajánlotta, így ért meg a 19. század elejéig tizennyolc kiadást – verhetetlenül népszerűnek bizonyult.

Reméljük, ez a kis könyv és készülő folytatása is az lesz. Hiszen a nyugati kereszténység legrégebbi szerzetesrendje, a bencések kis híján 1500 éves hagyományokra támaszkodva élik az életüket, imádkoznak, dolgoznak – és főznek. Volt idő kitalálni, hogyan kell.

De nem, kedves olvasó, ne keress itt középkori ínyencségeket. Azoknak az ételeknek a receptjeit kapod kézbe, amelyeket a monostorban ma főz Borika és János testvér. Ha jeles alkalmakon tálalják is őket, olyan egyszerűek, hogy bárki nyugodtan próbálkozhat az elkészítésükkel. Az ünnepek fényét itt nem a drága hozzávalók, hanem az ételre adott áldás, Isten adományainak hálás megbecsülése és a belőlük közösségben részesülők egymás iránti szeretete adja.

Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy weboldalunk működéshez szükséges munkamenet cookie-at alkalmaz. Ezen cookie-k kezelése az adatkezelő jogos érdeke (GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont). A működéshez szükséges cookie-k segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés.

Ezen kívül statisztikai cookie-k segítenek abban, hogy elemezni és megkülönböztetni tudjuk weboldalunk látogatóit. Ezt azonban csak akkor tesszük, ha Ön kifejezetten hozzájárul munkánkhoz, weboldalunk folyamatos fejlesztéséhez. A statisztikai cookie-at a jelölőnégyzet kipipálásával tudja elfogadni.

Bővebb tájékoztatásért kérjük olvassa el Adatvédelmi tájékoztatónkat!
Működéshez szükséges cookie-k
cookies-accepted
Ebben a cookie-ban tároljuk, hogy milyen típusú cookie-kat fogadott el.
PHPSESSID
Munkamenet adatokat tartalmazó cookie. Oldal bezárása után ez a cookie megsemmisül.
Statisztika cookie-k – Hozzájárulok
_gat_gtag_G_2P6SRHD4LS
Ezzel a Google Analytics jelöli saját magának, hogy az analitikai mérés aktiválva van.
_ga
Ezzel a Google Analytics az oldal látogatóit különbözteti meg.
_gid
Ezzel a Google Analytics az oldal látogatóit különbözteti meg.
Cookie beállítások
Megszakítás
Share via
Copy link
Powered by Social Snap