Pákolitz
Helytörténeti kutatáshoz

I. Általános útmutató, praktikus tanácsok keresésekhez

Kereséskor indíthatunk általános, tájékozódó keresést (ha kevéssé ismerjük az adott területet), vagy kereshetünk konkrét névre, helyre, fogalomra, stb.

Gyakori probléma, hogy egy kereséskor túl sok (vagy éppen túl kevés) találatot kapunk. A logikai operátorok használatával pontosíthatjuk keresésünket, kevesebb lesz a nem hasznos találat. A legtöbb internetes keresőben (pl. Google-ban) vagy adatbázisban alkalmazhatjuk ezeket. Egy keresésen belül többféle operátor is használható.

  • Ha pontos kifejezésre szeretnénk keresni, ahol a keresett szavak egymás mellett állnak, idézőjelbe tesszük.
    PÉLDA: „paksi atomerőmű”
  • Hogy keresésünk minden szava szerepeljen a találatok között, használhatjuk az AND operátort. Ebben az esetben a szavak bárhol előfordulhatnak a szövegben, nem feltétlenül egymás mellett. PÉLDA: ha az országban található Duna Hotelek közül kizárólag a paksiról keresünk: Paks AND Duna Hotel
  • Ha szinonimákra keresünk, az OR operátort használhatjuk.

PÉLDA: a paksi focicsapat, aminek több hivatalos neve, illetve névváltozata is volt már: Paksi Kinizsi OR Paksi SE OR Paksi Atomerőmű SE OR Paksi FC OR Paksi Futball Club

  • Ha keresésünket szűkíteni szeretnénk (kizárni belőle nevet, időszakot, fogalmat, stb.), akkor a NOT operátort használhatjuk. PÉLDA: Paksról keresünk információt, de nem az erőmű kapcsán: Paks NOT atomerőmű

Sok internetes keresőben, adatbázisban használhatunk Összetett vagy Részletes keresést. Ebben az esetben a megfelelő keresőmezőket alkalmazva kikerülhetjük a logikai operátorok használatát!

Különböző szóváltozatok egyidejű kereséséhez használhatjuk a csonkolást és a maszkolást is.

  • A keresésnél néhány szó vagy kifejezés különböző végződéssel előforduló alakja is megfelelhet számunkra (pl. ipar, ipara, ipari, stb.) A kezdő karaktersort követő végződést ilyen esetben csonkolhatjuk % vagy * jellel. 
    PÉLDA: ha a paksi iparról szeretnénk találatokat: Paks% ipar%
  • Maszkolást abban az esetben alkalmazunk, ha egy szó közepén levő karaktert szeretnénk helyettesíteni, pl. mert különböző helyesírással is előfordulhat (pl. idegen eredetű szavaknál), vagy két, egymástól alig különböző szóra is szeretnénk keresni (pl. makro, mikro).  PÉLDA: Osztermayer névre keresünk, illetve ennek különböző névváltozataira (Ostermayer, Ostermaier stb.): Os%terma%er
II. Ajánlott könyvtári katalógusok

Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár katalógusa:

  • A városi könyvtár katalógusában szerepelnek a helytörténeti gyűjtemény dokumentumai is, melyek állományba vétele folyamatos.
  • Kereshetünk: szerző, cím, tárgyszó, helyismereti tárgyszó, stb.
  • A helytörténeti dokumentumok a könyvtár földszintjén, nyitvatartási időben helyben használhatók, kutathatók.
  • Az állományt a teljesség igényével gyűjtött paksi vonatkozású könyvek, újságok, folyóiratok, aprónyomtatványok alkotják, illetve válogatva Tolna megyére és a paksi kistérségre vonatkozó dokumentumokat is tartalmaz.

Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár Helytörténeti Gyűjteménye

  • A szekszárdi (megyei) könyvtár gyűjtőkörébe tartozik a Tolna megyei vonatkozású dokumentumok gyűjtése.
  • Ezek helyben használhatók, illetve könyvtárközi kéréssel bizonyos esetekben másolat kérhető.
  • A dokumentumok a könyvtár katalógusában kereshetők.
    Kereshetünk: szerző, cím, tárgyszó, stb. Szűkíthetünk helytörténeti dokumentumokra, ha a Lelőhely mezőhöz a Helytörténet gyűjteményét társítjuk.

MOKKA-ODR katalógus országos közös katalógus

  • Használatával egyszerre kereshetünk a nemzeti könyvtár, a nemzeti gyűjtőkörű könyvtár, az országos szakkönyvtárak, az állami egyetemi könyvtárak és a megyei könyvtárak katalógusaiban paksi vonatkozású dokumentumokat.
  • Kereshetünk: szerző, cím, tárgyszó, stb.
  • A katalógusban talált műveket igény esetén könyvtárközi kölcsönzéssel, illetve másolatkéréssel a paksi könyvtárba tudjuk átkérni (ha az adott dokumentum esetében ez lehetséges).
III. Online adatbázisok, digitális könyvtárak
  1. Könyvek online
  2. Újságok, folyóiratok online
  3. Kép-, hang- és audiovizuális dokumentumok online
  4. Arcanum adatbázisok

 

  1. Könyvek online

DIA – Digitális Irodalmi Akadémia

  • Küldetése a legújabbkori és kortárs magyar irodalom kiemelkedő alkotásainak átmentése a digitális korba, értékeinek megőrzésével, közvetítésével és népszerűsítésével.
  • Teljes életműveket tartalmaz egy-egy szerzőhöz kapcsolódóan
  • Kereshetünk: szerző, cím, tárgyszó, teljes szöveg, stb.

PÉLDA: Pákolitz Istvánról kortárs beszámolók

 

MEK – Magyar Elektronikus Könyvtár 

  • Gyűjtőköre: magyar nyelvű vagy magyar ill. közép-európai vonatkozású, tudományos, oktatási vagy kulturális célokra használható dokumentumok
  • Elsősorban szöveges munkák, kisebb részben kották, térképek teljes szöveggel
  • Gyarapítása: szerzői jogoktól mentes művek, ill. szerzői felajánlással, a szerzői jogokat tiszteletben tartva!
  • Kereshetünk: szerző, cím, tárgyszó, teljes szöveg, stb.

PÉLDA: életrajzi lexikonok, antológiák, atomerőműről, atomenergiáról szóló művek

 

Tolna megyei levéltár digitalizált állománya: 

  • Tartalma: Tanulmányok Tolna megye történetéből, Tolna Megyei Levéltári Füzetek, Segédletek (pl. a levéltár családi iratainak repertóriumai), Sorozaton kívüli kiadványok (pl. vármegyei közgyűlési jegyzőkönyvek regesztái)
  • kereshetünk: kötetenként a teljes szövegben

PÉLDA: Tolna megye (ezen belül Paks) történetével, gazdaságával, stb. kapcsolatos tanulmányok

 

További online könyvek –lsd. 4. Arcanum adatbázisok

 

  1. Újságok, folyóiratok online

EPA – Elektronikus Periodika Archivum/Adatbázis 

  • online olvasható magyar vonatkozású elektronikus időszaki kiadványokat tart nyilván, egyes folyóiratokat archivál is
  • Kereshetünk: szerző, cím, tárgyszó, teljes szöveg, stb.

PÉLDA: országos és regionális hírlapok, folyóiratok teljes szövege (pl. Tolnai Népújság és elődjei)

 

MATARKA – Magyar Folyóiratok Tartalomjegyzékeinek Kereshető Adatbázisa 

  • folyóirat-adatbázis, magyar kiadású szakfolyóiratok tartalomjegyzékeiben lehet keresni
  • bibliográfiai adatok + teljes szövegű hozzáférés, ahol létezik
  • Kereshetünk: szerző, cím, folyóirat, megjelenési év, teljes szöveg, stb.
  • Ha az adott cikkhez nincs online hozzáférés, könyvtárközi kölcsönzéssel másolat kérhető!

PÉLDA: Paks 2, Paksi Képtár, Lussonium, stb.

 

Paksi Hírnök digitalizált számai 

  • 1989-től 2021-ig teljes szöveggel digitalizált lapszámok
  • Kereshetünk: teljes szövegben
  • a legfrissebb számok is elérhetők a következő oldalon

PÉLDA: helyi hírek, személyek, várostörténet

 

Tolna megyei hírlapok online 

  • 19-21. századi Tolna megyei lapok
  • Tolnai Megyei Népújság, Szekszárdi Vasárnap, Tolnamegyei Közlöny, Szekszárd Vidéke, Tolnavármegye, Tolnavármegye és a Közérdek, Közérdek, Dombóvári Hírlap és Tolnamegyei Újság digitalizált számai
  • Kereshetünk: teljes szövegben

PÉLDA: Erzsébet Nagy Szállodáról szóló sajtóhírek

További online újságok, folyóiratok –lsd. 4. Arcanum adatbázisok

 

  1. Képi és audiovizuális dokumentumok online

DKA – Digitális Képarchívum 

  • A magyar vonatkozású és oktatási, tudományos, illetve kulturális szempontból értékes illusztrációk, önálló képi dokumentumok, animációk és mozgóképek gyűjtőhelye.
  • Kereshetünk: alkotó, cím, téma, teljes szöveg, stb.

PÉLDA: paksi épületekről készült fényképek (pl. uszoda, tulipános házak)

Fortepan 

  • közösségi fotóarchívum, több mint százezer fotóval
  • kereshetünk: kulcsszó, hely, személynév, év, stb.

PÉLDA: konzervgyár, atomerőmű, dunai fotók 1989-ig

Hungaricana Képcsarnok 

  • digitalizált képeslapok, fényképek, műtárgyfotók, grafikák, stb. magyar közgyűjtemények állományából
  • Kereshetünk: kulcsszó

PÉLDA: Dunakömlődről készült fényképek, fotók

MTVA Archivum 

  • Fotóanyagok, rádió- és televízió műsorok, MTI dokumentumok a magyar televízió archívumából
  • kereshetünk különböző témakörökben (belpolitika, sport, stb.)

PÉLDA: konzervgyári fotók

TelePaks Televízió 

  • a Paksi Hírnök városi lappal közös honlap
  • kereshetünk: teljes szövegben
  • a Videotárban témakörök szerint visszakereshető műsorok

PÉLDA: a Paksi Városi Múzeum hírei, programjai

 

Térképek –lsd. 4. Arcanum adatbázisok

 

  1. Arcanum Adatbázisok 

Az adatbázis-gyűjtemény teljes szövegű dokumentumokat szolgáltat, részben ingyenesen, részben előfizetéshez kötötten.

Adatbázisai:

Digitális Tudománytár 

  • Több száz magyar nyelvű nyomtatott tudományos folyóirat, hivatalos lap, napilapok, hetilapok, könyvek, évente mintegy 4-5 millió új oldallal.
  • A teljes szövegben történő keresés ingyenes, a dokumentumok megjelenítéséhez előfizetés szükséges.

PÉLDA: Dunántúli református jegyzőkönyvek, névtárak

Arcanum Kézikönyvtár

  • Az Arcanum korábban CD-ROM-on, DVD-n megjelentett kiadványainak online lelőhelye.
  • Ingyenes hozzáférésű, teljes szövegű kereséssel.
  • Tartalmaz: szépirodalom, Lexikonok, helységnévtárak, bibliakiadások, alapművek

PÉLDA: életrajzi, néprajzi, földrajzi lexikonok, katonai felmérések, néprajzi és történeti művek

HUNGARICANA Közgyűjteményi Portál 

  • Mintegy 100 közgyűjtemény által kiadott, őrzött és digitalizált kiadványok: könyvek, folyóiratok, iratok, levéltári, múzeumi évkönyvek, nyomtatott levéltári iratok, iskolai értesítők, térképek, hanganyagok, képi dokumentumok, stb.
  • Ingyenesen, teljes szövegű kereséssel kutathatók.

PÉLDA: Tolna megyei hírlapok, folyóiratok, levéltári anyagok

 

Térképek (korábbi nevén Mapire)

  • Nagy katonai felmérések, illetve országos, város és tematikus térképek.
  • Kereshetünk: helynevekre
  • Ingyenes hozzáférésű, a szelvényeket meg lehet vásárolni PÉLDA: Paks és környezete térképen
IV. Keresés témakörök szerint
  1. Pakshoz köthető személyek
  2. Természeti környezet
  3. Épített környezet
  4. Szellemi értékek
  5. Gazdaság
  6. Történelem

 

  1. Pakshoz köthető személyek:

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái 1-14. kötet . Budapest : Arcanum Adatbázis Kft., [2000]vagy itt érhető el

  • „Az életrajz-gyűjtemény az 1900-as évekig élt szerzők munkásságának tanulmányozásához ma is nélkülözhetetlen forrás. A szerző az „író” fogalmát tágan értelmezi: írónak tekint mindenkit, akinek magyarul vagy idegen nyelven megjelent valamely írásműve, vagy kéziratot hagyott hátra.” (fülszöveg)
  • a nyomtatott lexikon elektronikus változata
  • Kereshetünk: teljes szövegben

PÉLDA: A 20. századig élt, Pakshoz köthető papok, lelkészek, jogászok, tanárok, stb. életrajzi adatai és műveik bibliográfiai adatai

Magyar életrajzi lexikon  : 1000-1990 / szerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp. : Arcanum Adatbázis Kft., 2001.  vagy itt érhető el

  • 1000-1990-ig élt személyek életrajza és műveinek bibliográfiai adatai
  • a nyomtatott lexikon elektronikus változata
  • Kereshetünk: teljes szövegben

PÉLDA: paksi születésű személyek életrajza és művei (Jámbor Pál, Palágyi Menyhért, stb.)

Tudósportál

  • A harmincezer fősre tervezett adatbázis tartalmazza a 19-21. században elhunyt egyetemi vagy/és főiskolai tanár (1952-ig egyetemi nyilvános rendes tanár), az összes magántanár, valamint 1952-től valamennyi, legalább kandidátusi fokozatot szerzett tudós adatait.
  • Célja az, hogy naprakész információt nyújtson a magyar történelemben, a közéletben, a tudományos, a kulturális és a sportéletben meghatározó szerepet játszott személyiségek életrajzáról, életútjának kiemelkedő állomásairól, kitekintve az adott személy utóéletére és emlékezetére is.

PÉLDA: paksi kötődésű tudósok életrajza, munkássága

A Pallas nagy lexikona [elektronikus dok.] Budapest : Arcanum : FolioNET Kft., 1998
ISBN 963 85923 2 X vagy itt érhető el

PÉLDA: a 19. század végéig élt, Pakshoz köthető személyek életrajza, művei (pl. Jámbor Pál)

 

  1. Természeti környezet

Vályi András: Magyarország leírása [elektronikus dokumentum] Buda : Univ. Ny., 1796-1799  vagy itt érhető el

  • Magyarország 18. század végi helységnévtára és földrajzinévtára, természetföldrajzi és gazdasági leírásokkal.
  • a helységnévtár elektronikus változata
  • Kereshetünk: teljes szövegben

PÉLDA: Paks és jelenlegi településrészei (pl. Biritó, Csámpa) 18. századi történetének kutatásához

Fényes Elek: Magyarország geográfiai szótára mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik [elektronikus dokumentum] Pest, 1851.

  • a 19. századi helynévtár elektronikus változata
  • Kereshetünk: teljes szövegben

PÉLDA: Paks és jelenlegi településrészei (pl. Biritó, Csámpa) 19. századi történetének kutatásához

Tolna Megyei Értéktár

  • A megye hagyományait, helyi specialitású ételeit, italait, kézműves termékeit, a területén található építészeti, mezőgazdasági különlegességeket, növényeket, állatokat, természeti értékeket, kiemelkedő, egyedi értéket hordozó szokásokat törvény védi. A Tolna Megyei Értéktár Bizottság feladata a megyében található nemzeti értékek dokumentálása és megküldése a Hungarikum Bizottságnak.
  • Kereshetünk: helynévre, értékre, stb.
  • Böngészhetünk: témakörök szerint

PÉLDA: löszfal, védett növények, Ürge-mező, stb.

 

  1. Épített környezet

Tolna Megyei Értéktár

  • A megye hagyományait, helyi specialitású ételeit, italait, kézműves termékeit, a területén található építészeti, mezőgazdasági különlegességeket, növényeket, állatokat, természeti értékeket, kiemelkedő, egyedi értéket hordozó szokásokat törvény védi. A Tolna Megyei Értéktár Bizottság feladata a megyében található nemzeti értékek dokumentálása és megküldése a Hungarikum Bizottságnak.
  • Kereshetünk: helynévre, értékre, stb.
  • Böngészhetünk: témakörök szerint

PÉLDA: Paks templomainak, kúriáinak leírása

 

  1. Szellemi értékek

Magyar Néprajzi Lexikon [elektronikus dokumentum] főszerk. Ortutay Gyula. Budapest, Akadémiai K., 1977.

  • a nyomtatott lexikon elektronikus változata
  • kereshetünk: teljes szövegben

PÉLDA: mézeskalács ütőfák Paksról

 

Online papírrégiség antikvárium 

  • Magyarország településeinek régi dokumentumait (képes levelezőlap, könyv, fotó, papírrégiség, postatörténet, bélyegek, stb.) vásárolják és értékesítik.
  • Kereshetünk: névre, helyre, fogalomra, stb.

PÉLDA: Paksot ábrázoló képeslapok

 

Tolna Megyei Értéktár

  • A megye hagyományait, helyi specialitású ételeit, italait, kézműves termékeit, a területén található építészeti, mezőgazdasági különlegességeket, növényeket, állatokat, természeti értékeket, kiemelkedő, egyedi értéket hordozó szokásokat törvény védi. A Tolna Megyei Értéktár Bizottság feladata a megyében található nemzeti értékek dokumentálása és megküldése a Hungarikum Bizottságnak.
  • Kereshetünk: helynévre, értékre, stb.
  • Böngészhetünk: témakörök szerint

PÉLDA: Gastroblues fesztivál, Roger Schilling Fúvószenekar, kulturális intézmények, stb.

Zenetudományi Intézet hangarchivuma 

  • Magyarországi 20. századi népzenei gyűjtések hanganyaga.
  • Kereshetünk: gyűjtő, adatközlő, település, kezdősor

PÉLDA: paksi népzenei gyűjtések

 

  1. Gazdaság

Atomerőmű Újság 

  • Az erőmű saját kiadványa, 2008-tól olvasható online.
  • Kereshetünk: lapszámonként a teljes szövegben

PÉLDA: egységek szervezeti felépítése, feladata, stb.

Országos Atomenergia Hivatal 

  • Az OAH feladata az atomenergia kizárólag békés célra való alkalmazásával, a nukleáris létesítmények és a radioaktívhulladék-tárolók, továbbá a nukleáris és más radioaktív anyagok szállításához használt konténerek biztonságával és sugárvédelmével, valamint azok védettségével összefüggő hatósági feladatok ellátása.
  • Kereshetünk: hírek, ill. dokumentumok teljes szövegében, időszak megadásával is

PÉLDA: az erőműre érvényes jogszabályok összegyűjtve

Paksi Atomerőmű honlapja

  • Az erőműben folyó munka bemutatása.
  • Kereshetünk: teljes szövegben

PÉLDA: az erőmű technikai működése, szervezeti felépítése, éves jelentések, sajtóanyagok, stb.

Paks II. Zrt. honlapja

  • hivatalos információk az erőmű bővítéséről.
  • Kereshetünk: honlap teljes szövegében

PÉLDA: a projekt története, közérdekű adatok, médiamegjelenés, stb.

 

6.Történelem

 

Paksi Hírnök online 

  • a TelePaks Televízióval közös honlap
  • kereshetünk: teljes szövegben
  • 1989-től 2021-ig teljes szöveggel digitalizált lapszámok
  • a legfrissebb számok is elérhetők a Telepaks Médiacentrum oldalán

PÉLDA: helyi önkormányzati hírek

 

TelePaks Televízió

  • a Paksi Hírnök városi lappal közös honlap
  • kereshetünk: teljes szövegben
  • a Videotárban témakörök szerint visszakereshető műsorok

PÉLDA: városi rendezvényekről szóló tudósítások

 

Tolna megyei hírlapok online 

  • 19-21. századi Tolna megyei lapok
  • Tolnai Megyei Népújság, Szekszárdi Vasárnap, Tolnamegyei Közlöny, Szekszárd Vidéke, Tolnavármegye, Tolnavármegye és a Közérdek, Közérdek, Dombóvári Hírlap és Tolnamegyei Újság digitalizált számai
  • Kereshetünk: teljes szövegben

PÉLDA: paksi egyesületekről szóló sajtóhírek

 

Tolna megyei levéltár digitalizált állománya

  • Tartalma: Tanulmányok Tolna megye történetéből, Tolna Megyei Levéltári Füzetek, Segédletek (pl. a levéltár családi iratainak repertóriumai), Sorozaton kívüli kiadványok (pl. vármegyei közgyűlési jegyzőkönyvek regesztái)
  • kereshetünk: kötetenként a teljes szövegben

PÉLDA: Tolna megye (ezen belül Paks) németségének története

Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy weboldalunk működéshez szükséges munkamenet cookie-at alkalmaz. Ezen cookie-k kezelése az adatkezelő jogos érdeke (GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont). A működéshez szükséges cookie-k segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés.

Ezen kívül statisztikai cookie-k segítenek abban, hogy elemezni és megkülönböztetni tudjuk weboldalunk látogatóit. Ezt azonban csak akkor tesszük, ha Ön kifejezetten hozzájárul munkánkhoz, weboldalunk folyamatos fejlesztéséhez. A statisztikai cookie-at a jelölőnégyzet kipipálásával tudja elfogadni.

Bővebb tájékoztatásért kérjük olvassa el Adatvédelmi tájékoztatónkat!
Működéshez szükséges cookie-k
cookies-accepted
Ebben a cookie-ban tároljuk, hogy milyen típusú cookie-kat fogadott el.
PHPSESSID
Munkamenet adatokat tartalmazó cookie. Oldal bezárása után ez a cookie megsemmisül.
Statisztika cookie-k – Hozzájárulok
_gat_gtag_G_2P6SRHD4LS
Ezzel a Google Analytics jelöli saját magának, hogy az analitikai mérés aktiválva van.
_ga
Ezzel a Google Analytics az oldal látogatóit különbözteti meg.
_gid
Ezzel a Google Analytics az oldal látogatóit különbözteti meg.
Cookie beállítások
Megszakítás
Share via
Copy link
Powered by Social Snap